Különösen a digitális fotózás elterjedése óta hihetetlen mennyiségű fotó készül naponta a világon, a fotózás népszerűbb mint valaha. Az ily mértékű kommercializálódás új problémákat vet fel. Sokan ismerjük azt a gyakran hangoztatott felfogást, miszerint "mi olyan bonyolult ebben, csak belenézünk és kattintunk". Előfordul, hogy az ilyen "technikával" készült fotó esetleg jó is lesz, ez azonban ilyenkor leginkább csak a véletlen műve. Azonban önmagában az a tény, hogy valaki fotót készít, többnyire azt jelenti, hogy ki akar valamit fejezni, és meg akar valamit örökíteni, mivel a kettő összefügg.

A kezdő vagy amatőr fotós gyakran kerül zavarba, ha a fotózásban járatosabb, esetleg profi vagy művész fotóstól kér tanácsot, vagy kikéri véleményét az általa készített alkotás kapcsán. A két ember ilyenkor általában nem érti egymást. Ennek oka, hogy nem egy nyelvet beszélnek. Most induló cikksorozatunk azoknak próbál irányt mutatni, akik szeretnének megismerkedni a fotózás technikai alapjaival annak érdekében, hogy egy kicsit megismerjék a fotózás formanyelvét, hogy a kezükben lévő technikai eszköz sajátosságaival, műszaki lehetőségeivel és korlátaival tipikusan milyen módon lehet kifejezni a leggyakoribb mondanivalókat.

Ebben a sorozatban nem lesznek mélyreható technikai ismeretek, és távolról sem próbálja majd felölelni az ismeretek teljességét. Célja csupán az, hogy egy nyelvet beszéljünk, ismerjük az alapokat. Ezektől később természetesen el lehet, és el is kell térni, ahhoz azonban hogy ennek értelme is legyen, előbb meg kell ismerni azokat - hogy legyen mitől eltérni.

Az első rész a tájképfotózással foglalkozik. Erről általában az a felfogás, hogy ha tudatosan vagy véletlenül elénk tárul egy természeti táj, csupán a szépsége miatt késztetést érez a fotós, hogy lefényképezze. Ennél azonban rendszerint többről van szó, pusztán az esztétika nem jelent sokat. Leginkább akkor kattint a fotós, ha a látvány benne valamilyen érzelmeket gerjeszt.

Jelen esetben maradjunk az alapoknál, feltételezzük, hogy a táj szép, és a fotós jól érzi magát, és maga a látvány és a fotósban lévő emlékek, érzelmek keveredése pozitív reakciót vált ki belőle. Ilyenkor mielőtt fotóznánk, teljes egészében nézzük és élvezzük a tájat. Nem ragadunk ki belőle egy részletet, csak az ezüsthídat, vízesést vagy a hegyoldalban megbúvó házikót. Éppen ellenkezőleg - kitágul a látókörünk, mindent be akarunk fogadni, úgy ahogy van. Hatnak ránk a távolságok, a nagy tér, és szeretnénk ha fotóinkon is - amennyire lehet - ezt látnánk.

Egyik fontos szempont ilyenkor a lehető legnagyobb mélységélesség, mivel teljes egészében szükségünk van a tájra, a közel és távol elhelyezkedő képelemeket egyaránt élesen szeretnénk látni. Ha egy képen valamely terület életlen vagy mosott, onnan a figyelem automatikusan elterelődik egy jól látható, érthető területre. Létezik olyan eset is - mint például a portréfotózás - ahol a mosott háttér fontos elem, jelen esetben azonban ennek ellenkezője a cél.

Alapvetően abból kell kiindulnunk, hogy minél szűkebb az optikában a rekesznyílás annál nagyobb mélységélességet tudunk elérni. A nagy mélységélességet ugyanis a lencse felületének csupán középre eső részének használata okozza, ennek technikai okai vannak. Egy fényképezőgépen például az f2 és f11 közötti értékek között a nagyobb érték jelenti a kisebb rekesznyílást. Fókuszálunk, és minél kisebb a rekesz, annál nagyobb a fókuszponttól mindkét irányba számított éles terület.

Tájképfotózáskor tehát a lehető legszűkebb rekeszt használjuk, aminek értéke egyébként a különféle fényképezőgép típusok esetében változó. A filmes gépek optikái esetében szintén technikai okok miatt magasabb, például f16 is lehet (milyen jó is volt régen). A digitális gépek esetében ekkora érték nincs, jóllehet ezeknél a gépeknél a filmet egy elektromos képérzékelő helyettesíti, melynek mérete és elhelyezkedése különbözik a hagyományos fényképezőgépekétől. Emiatt a digitális gépek esetében alapvetően nagyobb a mélységélesség, ami (jelen esetben!) előny. A szűk rekesz használata azonban határok közé van szorítva, amit figyelembe kell venni. Amennyiben nincs verőfényes napsütés, a szűk rekesznyílás alacsony expozíciót, tehát sötét képeket eredményez. Az expozíciót ilyenkor kétféleképpen lehet helyrebillenteni:

Első az érzékenység (ISO) növelése (a filmes gépek világában ez az érzékenyebb film használatát jelenti). Ez nem túl népszerű megoldás a digitális fotósok körében, ugyanis jelentősen rontja a képminőséget. A magasabb érzékenység bizonyos zavarokat okoz az érzékelő működésében, ami abban nyilvánul meg, hogy a kép grízes lesz, a színvilág lényegesen torzul és elvesznek a részletek. A nem profi gépekről általában elmondható, hogy ISO 200 fölé nem érdemes menni. A félprofi vagy profi tükörreflexes gépek esetében jobb a helyzet, de a fotósok itt is mindig a lehető legalacsonyabb érzékenységre törekednek. A technika jelenlegi állása mellett erre a problémára csak részmegoldást kínálnak a gyártók, minden digitális fényképezőgépben vannak automatikus zajszűrő rendszerek, amik ugyan teszik a dolgukat, de újabb károkat okoznak: lágyulnak a képek, elvesznek a részletek. Itt fontos megjegyezni, hogy a képzaj egyébként nagyon érdekes effektus lehet, melyet tudatosan is lehet használni, jelen cikk témája miatt azonban nemkívánatos jelenségnek tituláljuk.

Éppen ezért jobb a második megoldás, az exponálási idő növelése. Ezt az értéket növelhetjük, a legtöbb gép esetében fél, vagy akár 1 másodpercre is, azonban mozdulatlanul senki nem tud kézben fogni egy fényképezőgépet. 1/30 -nál hosszabb exponálási idő esetében nagy eséllyel fogunk bemozdult, mosott fotókat készíteni. Kevés fény esetében tehát a megoldás az állvány használata, vagy - amennyiben lehetséges - a gép megtámasztása. Ha nincs nálunk állvány, megfelelő gyakorlattal meg lehet próbálni megtalálni az optimális megoldást, és a lehető legjobb minőségű képet kicsikarni fényképezőgépünkből a rekesz, expozíciós idő és érzékenység megfelelő kombinálásával, a nagy mélységélesség érdekében.

Fontos megjegyezni, hogy sokan úgy komponálnak, hogy a távolságérzetének növelése érdekében szándékosan valamilyen jól kivehető közeli tárgyat, mondjuk egy belógó faágat is beleszerkesztenek a képbe. Azonban amennyiben a képben nincs ilyen elem, nem is mindig szükséges a lehető legnagyobb mélységélességre törekedni. Továbbá azt is tudni kell, hogy a mélységélesség a zoom optikák esetében nagylátószög állásban a legnagyobb. Ezek figyelembevételével, kevés fényben, állvány nélkül is lehet kombinálni a beállítás értékeivel és jó fotókat csinálni.

A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. A fényképezőgép optikája, akár automata, akár manuális beállítás mellett is egyetlen pontra fókuszál, abszolút mélységélesség pedig nincs, ezért mosott részeket a legszűkebb rekesz beállítással is lehetséges produkálni. Még ha a fényképezőgépbe beépített tájkép motívumprogramot is használjuk, gyakran előfordul, hogy leggyakrabban a közeli, ritkábban a távoli képelemek homályosakká válnak. Ennek oka, hogy a fotós az autofókuszra hagyatkozott, amely azonban nem az ideális helyre fókuszált. Tájképek fotózásakor ugyanis a legtöbbször a kép közepén (ahova az autofókusz legtöbbször irányul) lévő elemek nagyon messze vannak. Ilyenkor fordul elő, hogy még a legszűkebb rekesz beállítása esetében is a közeli képelemek kiesnek a mélységélesség területéről.

Rekeszeléskor mindkét irányba, a fókuszponttól számítva távolra és közelre is egyszerre változik a mélységélesség. Az ideális megoldás a kézi élesség állítás. A keresőn vagy a képernyőn figyeljük a képet, és amint a közeli és távoli tárgyak egyaránt élesek, elértük az úgynevezett hiperfokális távolságot, exponálhatunk. Sok fényképezőgépen azonban nincs kézi élességállításra lehetőség, vagy a képernyő, főleg az elektromos átnézeti kereső gyenge minősége vagy kis mérete, vagy annak teljes hiánya szinte lehetetlenné teszi a pontos kézi beállítást. Probléma ilyenkor sincs, mert sikeresen lehet az autofókuszt is használni, azonban figyelembe kell venni, hogy a fókuszponttól számított mélységélesség a távoli illetve közeli irányba számított távolsága korántsem egyforma.

Ha a tőlünk számított mélységélességet nagyjából harmadoljuk, és a képen keresünk egy olyan pontot ami hozzánk közelebb eső harmadoló pont távolságánál helyezkedik el és oda irányítjuk az autofókuszt, valószínűleg teljes egészében éles képet fogunk készíteni, mivel a fókuszponthoz képest éppen így alakul a mélységélesség. Tájkép esetében ez a pont gyakran a kép alsó harmada környékén van, bár ez lehet teljesen máshol is, a tájtól függ. Ezt a beállítást a gyakorlatban leginkább a középpontosra beállított autofókusszal, először a képernyő közepével a fent említett pontra fókuszálva, az exponálógomb félig lenyomásával érhetjük el. Ilyenkor a gép fókuszál, majd ezután elmozdulhatunk, megkomponálhatjuk a képet és exponálhatunk. A fotósok nagy része egyébként más területeken is gyakran használja ezt a módszert, mert gyors és egyszerű.

A fent leírt általános módszerek ismeretével, a beállítások kombinációinak elsajátításával és megfelelő gyakorlattal közelebb kerülhetünk a célhoz, a tipikusnak nevezett, szép tájképfotó elkészítéséhez.

Komponálás

Az erdőben millió téma közül választhatunk, napszaktól és időjárástól függetlenül. Nyilván vannak olyan helyzetek, amikor jóval nagyobb az esélyünk egy hatásos fotó elkészítésére, így igyekezzünk ezekben az időpontokban útra kelni. A hajnali fények meleg színeket varázsolnak a tájnak, a növények és rovarok ilyenkor csillognak a harmatcseppektől. Ezek együttese nagyon kellemes témákat vetít a keresőnkbe.

Amennyiben úgy vagyunk öltözve, próbáljunk meg alacsony nézőpontot választani, földközelből mutassuk be a természet ébredését. A vadállatok ilyekor még sokkal nyugodtabbak és közelebb merészkednek a lakott területekhez, így a hajnali órákban számítsunk felbukkanásukra. Amint felkelt a nap, eltűnnek a szép fények, és -szerencsés esetben - rekkenő napsütés veszi kezdetét. Ilyekor nehéz jó fotótémát találni, de az aljnövényzetben mászkáló rovarok még így is látványosak lehetnek. Figyeljünk a kullancsokra!

Klikk a képre a nagyobb változathoz!Klikk a képre a nagyobb változathoz!

A déli napszak után érkezik a természetfotósok legkedveltebb időszaka, a napnyugta. Ehhez korán sem kell kelni, kezdő fotósok is sikerélményben fürödhetnek a remek fények által megvilágított témák miatt, és csak időben kell egy jó helyen lenni. Ilyenkor minden más, minden sokkal szebb, melegebb színben pompázik. Egy magaslatról fotózhatjuk a hegyek között lassan lemenő napot, vízparton a szép tükröződéseket, rovarokat. Ha lemenő napot fényképezünk, válasszuk a spot vagy középre súlyozott fénymérést. Ilyenkor a nap kevésbé ég ki, bár a környezet elég sötét lesz, csak sziluetteket fogunk látni.

Tavasszal az ébredő természetet kaphatjuk lencsevégre, nyáron a rengeteg rovar közül válogathatunk, ősszel pedig az egész természet kiszínesedik. Ami eddig unalmas zöld volt, az ilyenkor a szivárvány minden színében pompázik, így ügyeljünk rá, hogy még idejében elkapjuk az őszi hangulatot, mert a levelek hamar lehullanak, az erdő gyorsan szürkévé válik. Természetesen ősszel javarészt borús az égbolt, így kevés az esélyünk a szép, meleg színekre. Egy polárszűrővel javíthatunk a kevésbé beborult égbolton, és a levelekről visszatükröződő fehér fényeket is redukálhatjuk, amivel színesebbek lesznek fotóink.

Klikk a képre a nagyobb változathoz!Klikk a képre a nagyobb változathoz!

Ha vízesést szeretnénk fényképezni, szintén érdemes lerekeszelni az objektívet, akár a legszűkebb rekeszértékig, hiszen ennél a témánál jóval érdekesebb képek születhetnek, ha hosszú záridőt alkalmazunk. Az érzékenységet értelemszerűen a legalacsonyabb értéken használjuk. Egy semleges ND- (azaz szürke-) szűrővel még hosszabb expozíciós időket használhatunk. Keressünk olyan helyet, ahova állványunkat stabilan felállíthatjuk, és a gépet sem éri vízpermet. Érdekesebbé teheti a képet, ha nem csupán a vízesésre koncentrálunk és az előtérbe komponálunk egy szép, mohával takart sziklát vagy vízparti növényt. A lerekeszelés miatt lesz bőven mélységélességünk, és az egész téma élesen látszik majd.

Éjszakai expozíciók a természetben

Ha az éjszaka a természetben ért minket, netán direkt az éjszakai táj fényképezése a cél, szükségünk lesz egy állványra. Sajnos a kompakt gépek többsége alkalmatlan az éjszakai természetfotózásra, mivel ezek általában nem adnak lehetőséget 1 percnél hosszabb záridő használatára. Egy ilyen fotózáshoz mindenképpen komoly kompakt gépre vagy DSLR-re lesz szükségünk. Ha tehetjük, figyeljük az időjárás jelentést, ugyanis felhős időben majdnem reménytelen jó fotót készítenünk, mivel a hold nem világítja meg a tájat. Ha tiszta égboltunk van, több téma közül is választhatunk.

Klikk a képre a nagyobb változathoz!Klikk a képre a nagyobb változathoz!

Az éjszakai témákhoz több perces expozíciók szükségesek. Elsőre több mint valószínű, hogy nem a helyes expozíciós időt választjuk, de szerencsére sok lehetőségünk van próbálkozni. Amennyiben a föld forgását szeretnék a csillagok útjával érzékeltetni, keressünk valami előteret, egy fát, vagy egyéb hangulatos tereptárgyat, és komponáljuk be a fotóba, lehetőség szerint használjuk az aranymetszés szabályát. A zár ilyenkor akár 30-40 percig is nyitva lehet. Amennyiben a hold fényével megvilágított tájat szeretnénk megörökíteni, válasszunk alacsonyabb perspektívát és nagylátószögű objektívet használjunk. Az érzékenységet minden esetben a legalacsonyabb értéken érdemes tartani, így hosszabb expozíciót érhetünk el, és csökkentjük a képzajt is.

Jó fényeket kívánok!

Forrás:www.sg.hu

Vissza a kezdőlapra!