Látószögek, zoom

Ezzel a fejezettel elérkeztünk a fényképezés optikai részéhez. Ha kicsit kotorászunk iskolás emlékeinkben, felidézhetjük a fizikakönyvben látott képeket a lencsék működéséről. Ezek a beérkező és rajta áthaladó fénysugarak útját módosítják, összegyűjtik vagy épp szétszórják - domború/homorúságuk, vastagságuk, fénytörési képességük, stb. függvényében. Ezeken az ábrákon általában szép vízszintes, párhuzamos sugárnyalábot ábrázolnak, de egy domború lencsére (és a fényképezőgép legkülső, u.n. frontlencséje általában az) köröskörül mindenhonnan érkeznek sugarak. Hogy ebből mennyi jut be a fényképezőgépbe (és az érzékelőre), az a lencserendszertől (=objektív) és a géptől függ. A teleobjektívek szűkebb szeletet hasítanak ki az előttünk levő térből, a nagylátószögűek - nevükhöz híven - nagyobbat. Fókusztávolság alatt a filmsíkra éles képet vetítő objektív fősíkja és a filmsík közötti távolságot értjük. Többlencsés objektíveknél ezzel sajnos nem sokra megyünk, érdemes ilyenkor egyetlen lencsével megfelelteni az objektívet, amelynek során a képzeletbeli lencsénk középvonala pontosan az objektívünk fősíkjára esik. Ekkor a lencse középvonala és a filmsík közötti távolság a gyújtótávolság. Ezt mm-ben szokták megadni, minél nagyobb a mm, annál messzebb "lát" az objektív. A teleobjektívek kvázi messzebb látnak, olyanok, mint egy távcső.

Látószög,mélységélesség
1.kép Látószögek,mélységélesség

a) - a nagy látószögű objektív nagy szeletet képez le a képből, nagy mélységélességgel
b) - a közepes látószöggel kisebb a szelet és a mélységélesség is
c) - a teleobjektívek messziről emelnek ki kis részletet, és kis mélységélességgel

Ha kisfilmes gépre nézzük, az emberi szem normál perspektívája kb. az 50mm-es objektívének felel meg. Ez alatt nagylátószögről beszélünk, efölött kb. 100-120mm-ig kisteléről, afölött teleobjektívről. (Ezek itt most persze csak megközelítő elnevezések.)
Azért hangsúlyoztam a filmes gépet, mert az 50mm a kisfilmes gépek érzékelő felületének (24mm×36mm) méretére vonatkozik. A digitális fényképezőgépek érzékelő lapkájának mérete ennél általában kisebb, a kettő arányát egy szorzószámmal szokták megadni: 1,5 1,6 stb. A kisebb méretű lapkára ugyanabból az objektívből csak egy kisebb középső képdarab vetül (a kép szélei mintegy lelógnak a lapkáról). Ezáltal olyan a kép, mintha egy erősebb nagyítású objektívvel készült volna - olyannal, mint a szorzószám és az objektív szorzata. Tehát egy 1,5-ös szorzószámú gépen az 50mm-es objektív úgy viselkedik, mintha 1,5×50=75mm lenne. Hogy a különböző gépek eltérő leképezését közös nevezőre hozzák, meg szokták adni a fókusztávolságot kisfilmes ekvivalens értéken, vagyis hogy mennyinek felelne meg, ha 1-es szorzószámunk (= kisfilmes gépünk) lenne. Ezt úgy kapjuk, hogy a fókusztávolságot megszorozzuk a gép szorzószámával. Tehát pl. egy 10mm-es nagylátószögű objektív egy 1,6-os szorzójú gépen kb. olyan képkivágást produkál, mint egy 16mm-es egy filmes gépen.

Látószög
2.kép Látószögek

Felső sor
1- (ultra)nagylátószög (10mm×1,6) - minden benne van a képkivágásban
2 - nagylátószög (20mm×1,6) - még mindig meglehetősen nagy képkivágást ad
3 - alap (35mm×1,6) - kb. ez felel meg a normál látásunknak
Alsó sor
1 - kistele (70mm×1,6) - a szűk kivágás és a kisebb mélységélesség segít a lényegre koncentrálni
2 - tele (100mm×1,6) - közelebb hozzuk a témát
3 - tele (200mm×1,6) - teljesen szűk kivágással ráközelíthetünk a távolabbi dolgokra

(valamennyi felvétel 8-as blendével, ugyanabból a gépállásból készült)

A különböző fókusztávolságú objektíveknek azért ennél összetettebb a hatásuk, nem csak a képkivágás méretét befolyásolják. A teleobjektív összehúzza a teret, míg a nagylátószög kiszélesíti. A teléhez kisebb mélységélesség társul, mint a nagylátószögűhöz. A teléknek általában a közelpontjuk is messzebb van.

 

3.kép A világ nagylátószöggelA nagylátószög tágítja a teret - ez a kép azért nem Manhattanben készült, még ha első pillanatra úgy is tünik.

A kompakt gépeknél - mivel nem cserélhető az objektívjük - egy objektív helyettesíti valamennyit. Az objektívek több lencséből állnak, ezek átrendeződésével (lencsék közötti távolságok változása) tudják megoldani ezt a feladatot. A kompaktoknál a legnagyobb és a legkisebb fókusztávolság közötti arányt szokták megadni zoom néven. A Fujifilm Finepix S5700-as 10-szeres zoomja pl. azt jelenti, hogy az objektív fókusztávolsága 38mm-től a tízszereséig, 380mm-ig változtatható - természetesen kisfilm-ekvivalens értéken, egy Nikon Coolpix 8800-é 35mm-től 350mm-ig terjed, a Panasonic DMC FZ50 12-szeres zoomja 35-420mm között működik. Ezek természetesen u.n. optikai, tehát valós zoomok.
Használják még a digitális zoom fogalmát, de ez egyfajta fából vaskarika. Valójában egy szoftver segítségével ''nagyítanak'' egy részt a képen, úgy, hogy a hiányzó képpontokat interpoláció segítségével kipótolják. A 4-szeres digitális zoom pl. azt jelenti, hogy minden negyedik képpont jön ténylegesen az optikából, a maradék hármat a szoftver próbálja kitalálni a szomszédos valós pontok értékei alapján. Ez az eljárás azonban bizonytalanná teszi az éleket, eléletleníti a képet, nem hordoz valós többletinformációt, nem tanácsolom a használatát.
Léteznek a cserélhető objektívek között is változtatható látószögűek, u.n. zoom objektívek. Ezek viszonylag kis átfogásúak - 18-55mm, 24-70mm, 70-200mm, de lehetnek egész nagyok is - pl. 28-300, azokat már utazózoom-nak hívják. Viszont minél szűkebb az átfogás, annál jobb szokásosan a képminőség. A saját kategóriájukban (márka, típus) legjobbak természetesen a fix fókusztávolságú objektívek. (A nagyobb átfogáshoz több lencse kell, ami egyrészt több fénytöréssel rontja a képet, másrészt mozogniuk kell, ami hibalehetőségeket rejt magában.)

Az objektívek fényereje valamint a reciprok szabály

Az egyes objektíveknek - és a fix objektívvel felszerelt kompaktoknak is - eltérő a fényereje. Ez alatt azt a maximális blendenyitást értjük, amit még megenged. Ha pl. egy 24-70mm-es zoom objektív adatai között azt olvassuk, hogy a fényereje f/3,5-f/5,6 - az azt jelenti, hogy 24mm-nél 3,5 a legtágabb rekesznyílás, 70mm-nél viszont már csak 5,6, tehát lényegesen több fényre van szüksége az objektívnek a leképezéshez. És pont a tele tartománynál romlik a fényerő, ahol amúgy is nagyobb a bemozdulás veszélye!
Természetesen léteznek fix fényerejű objektívek, ezeknek azonban lényegesen borsosabb az áruk.
Ha lehetőségünk engedi, próbáljunk meg minél nagyobb fényerejű objektívre - vagy értelemszerűen ugyanígy kompaktra - szert tenni. Ez főként a nagy fókusztávolságok esetén fizetődik ki, mert ott a reciprok szabály miatt a megfelelően rövid expozíciós idő eléréséhez szükségünk lehet a tág rekeszre. A reciprokszabály azt mondja ki, hogy a minimálisan szükséges záridő kb. a fókusztávolság reciproka. Tehát 50mm-es fókusztávnál 1/50 az az idő, amit jó eséllyel kézzel kitartunk, míg 300mm-nél ez már csak 1/300! Aki nézett már jó erős távcsőbe, az tapasztalta, hogy a legkisebb kézremegésre is már a következő dombot látjuk ahelyett a vár vagy szarvas helyett, amit kinéztünk magunknak. A kéz tizedmilliméteres elmozdulásának méterek felelnek meg a hosszú távolság másik végén.
Ezen természetesen javíthatunk állvánnyal, és enyhítheti 1-2 fényértékkel is akár egy képstabilizátoros gép vagy objektív, de ez csak viszonylag mozdulatlan célpontnál válik be. Hiába nem remeg be a gépünk, ha pl. a vad viszont elszalad a képből az expozíciós idő alatt. (A képstabilizátor a hirtelen kézmozgásokat érzékeli és fékezi valamelyest, így tudja csökkenteni a gép bemozdulását a hosszabb expozíciók alatt.)

Különleges objektívek

Halszem objektívA szokásos nagylátószögű-normál-tele objektíveken kívül vannak különleges feladatra kialakított objektívek is, pl. a makróobjektívek a közelfényképezésre, vagy a halszem objektív, lens baby, stb. speciális hatások elérésére.



Halszem objektív torzító hatása



A kompakt gépek is általában alkalmasak makró módra a lencsék átrendezésével. (Makró, szupermakró üzemmód, menüből vagy valamilyen gombbal vagy tárcsamotívummal szokták elérhetővé tenni, jele általában egy virágocska.)

Makró felvételMakró módban tizedmilliméterekre csökken a mélységélesség.
Ekkor a közelpont nagyon lecsökken (1-3 cm akár), a kép pár cm távolságból fényképezve lesz éles, ennyire kell megközelíteni pl. egy zümit az objektívvel. (A tárgytávolságot az érzékelőtől kell számítani, nem az objektív végétől, viszont a gyártók a leírásban gyakran azt a távolságot értik alatta, amilyen közel az objektív végével kell közelébe menni a züminek. Próbáljunk meg először ott élességet állítani, ha nem sikerül, tegyünk próbát fokozatosan 1-2 cm-t távolodva.) Ám ilyenkor nagyon lecsökken a mélységélesség, nagyon gondosan kell fókuszálni, sőt nem is mindig könnyű. Javaslom ilyen esetben a spot (= 1 pontra való) élességmérés beállítását, könnyebb dolgunk lesz, mint az általánossal.


Egy kis számtan: képméretek

Érdemes egy kicsit ennél a fejezetnél elidőzni, és átgondolni a tartalmát, sok további kérdés megelőzhető vele. A számítógép és a grafika - ilyen a fotó is - viszonya kicsit más, mint az eddig megszokott dolgainké. A legjobb példa talán a következőkre - legalábbis az elejére - egy sakktábla, azt mindenki látott már. A sakktábla 8 sorban és 8 oszlopban tartalmaz összesen 8×8=64 mezőt. A digitális fényképet is hasonlóképp kell elképzelnünk, csak kicsit több mező van rajta, amit itt pixelnek (képpontnak) hívunk. Nézzünk egy 8 Megapixeles gépet, ami csinál 3264 pixel széles és 2448 pixel magas képet. E két szám szorzata 7990272 pixel, átváltva és közelítve 8 megapixel (váltószám 1 000 000). Tehát az érzékelő lapkán közelítőleg 8 millió érzékelő pontocska (dióda) van, ezek elektromos jeleit (szín RGB bontásban - vagyis vörös/zöld/kék összetevők arányában - és a fény intenzitása) tárolja el a gép fényképként. A megapixeleket tehát már megfejtettük.
A következő kérdés az szokott lenni, hogy mennyi kép fér egy kártyára. Nos, ez kicsit összetettebb kérdés. Egyrészt attól, hogy a lapka 8 millió pont érzékelésére képes, még nem biztos, hogy ezt ki is használjuk. A legtöbb gépnél megadhatunk ennél kisebb képméretet is - jellemzően 1600x1200 és/vagy 640x480 pixelt. Ekkor ugyanazt a látványt kevesebb képponttal képezzük le, egy-egy nagyobb terület átlagát tekintjük 1-1 pixelnek.

Pixelesedés
6.kép Pixelesedés

1 - Kép megfelelő felbontásban
2 - A kép túl kicsi felbontásban, pixeles és emiatt életlen

Nézzük pl. az 1600×1200 pixeles képet - ez kb. negyede az eredeti pixelszámnak. Vegyük úgy, hogy negyede, ekkor mind vízszintesen mind függőlegesen 2-2 pixel adatát tekinti a kép egynek, tehát egy 2×2=4 pixeles terület adatait átlagolja és teszi el 1 képpontnak. Egyértelmű, hogy így kevesebb részletet tudunk ténylegesen lefényképezni, mintha a nagyobb felbontást választanánk. Viszont csak negyedannyi képpontunk adatait kell eltárolni, ami ugye jelentős megtakarítás. Ha kártyaszűkében vagyunk, pl. elmegyünk nyaralni több napra és nincs velünk laptop letölteni a képeket, és úgyis csak kis méretben akarunk nyomtatni (lásd lejjebb), akkor érdemes átváltani kisebb formátumra, viszont ha elfér, akkor jobb a több információt eltárolni.
Még egy dolog beleszólhat a képfájlok méretébe: a tömörítés. Ennek erősségét a fényképezőgépben többnyire 2 vagy 3 érték közül választhatjuk ki, de találkozhatunk olyan modellekkel is, amelyek nem kínálnak fel többféle tömörítési fokot. Ilyenkor a gép bizonyos algoritmus mentén és a tömörítési arány alapján összegzi bizonyos pontok információit, majd ezeket menti el a kártyára. Tapasztalatok alapján annyit lehet tudni, hogy a nagy sima felületeket tartalmazó képek (esti felvételek néhány lámpával, nagy sima falfelület egy kis növénykével, tiszta kék ég 1 kis repülővel, stb.) kisebb méretűek lesznek, mint a tarka, a teljes képfelületen sok apró részletet tartalmazó képek. Nem lehet tehát előre pontosan megmondani, hány kép fér egy bizonyos kártyára, csak tapasztalati úton lehet kb. tudni, hogy milyen képméretből átlagos körülmények között mennyi szokott rámenni.
Némely gépek lehetőséget adnak a szenzorból kiolvasott és digitális formára hozott információnak a teljes lementésére egy speciális - gépre jellemző - fájlformában. Ez a RAW formátum. Ahhoz, hogy ebből élvezhető kép is legyen, különleges szoftverekre (ún. RAW konverterekre) van szükség, mely lehet gyári, vagy külső cég által készített (pl. hogy az egyik legnépszerűbbet említsem, az Adobe Lightroom).
Még egy dologról kell beszélni a képméretek kapcsán, és ez megint kicsit más logika: a nyomtatásról. Ez az eddig emlegetett pixelszámtól nem pont úgy függ, mint ahogy sokan elsőre gondolnák. Vegyük újra elő a sakktábla hasonlatot: láttunk már belőle 10 cm-es úti sakkot, 40 cm-es asztali változatot, sőt gyalogosan bejárható óriás sakktáblát is a parkokban, holott mindegyik 8×8 mezőből áll! A kép méretét tehát nem a pixelek száma befolyásolja! Ugyanazt a pixelszámú képet kinyomtathatjuk 12×9 cm-ben, A4-ben, óriásplakáton - vagy akár 80 cm-es pixelekkel, mint ahogy az élőképek állnak elő a stadionban az olimpia megnyitóján. A kérdés, hogy mi az a határ, távolság, amin már képpé állnak össze a pixelek. Ez alapvetően attól függ, milyen távolságról fogják szemlélni a képet, egy óriásplakát közelről megnézve egy színes szemcsehalmaz, a buszról rátekintve viszont már kiderül, hogy fotó az!
A nyomtatás meghatározásához be kell vezetni még egy fogalmat, a pontsűrűséget. Ezt dpi-ben szokták megadni, az egy inch-re (kb. 2,54cm) jutó képpontok száma. Ha sűrűn egymás mellé pontokat helyezünk, az bizonyos távolságból bizonyos sűrűség felett vonalnak látszik. Ez a két tényező - a nézési távolság és a pontsűrűség - határozza meg, mi a megfelelő pixelszáma egy fotónak. Ha 30x40 cm-es képet akarunk közelről nézegetni, akkor sok pixelre lesz szükségünk, ha 9×12 cm-es képeket az albumunkban, akkor lényegesen kevesebb is elég.
A nyomdai minőséghez (könyv) 300dpi-t szoktak kérni, fotónyomtatásnál megfelelő a 200dpi is. Ez kb. a következő pixelszámokat jelenti:

 
200dpi
300dpi
9x13 cm
709
1024
1063
1535
10x15 cm
787
1181
1181
1772
21x29,7 cm (A4)
1654
2339
2480
3508
29,7x42 cm (A3)
2339
3307
3508
4961

 

Egyéb dolgok

Vannak még egyéb okosságok is beépítve a különböző fényképezőgépekbe, ezeket érdemes a gépkönyvből kitanulmányozni, én nem nagyon térnék ki rá.
Egy-két hasznos dologról azonban szólnék. Ilyen pl. a sorozatfényképezés. Kétféle sorozatról beszélünk, az egyik egy folyamatos eseménysor pillanatonkénti megörökítése - ilyenkor érdemes kisebb képméretet választani, hogy gyorsabb legyen a mentés, és így több kép készülhessen. A másik típus a pontos expozíció elérése szolgál: ha bizonytalanok vagyunk a megfelelő expozíciós feltételekben, akkor érdemes expósorozatot készíteni. Ilyenkor 3 vagy 5 felvétel készül egymás után közvetlenül, egy az általunk vagy a fénymérő által beállított expozíciós értékekkel, a többi pedig ehhez képest alá- illetve túlexponálva, oly' mértékű expókorrekcióval, amennyit beállítunk. (pl. -2/3 és +2/3 fényértékkel). Így a kész képekből kiválaszthatjuk a legjobbat, nagy valószínűséggel közte lesz a megfelelő.
Amit megemlítenék még, mint szorosan a fotózáshoz tartozó dolgot, az a vaku használata. A legtöbb gép rendelkezik beépített vakuval, ez ugyan nem a legprofibb megoldás, de kétségtelenül sok esetben segíthet. Különösen ha egy-két dologra odafigyelünk a használata közben.
A beépített vakuk általában nem túl nagy erősségűek, de kisebb teremben néhány méterre elvisznek azért. A működésük általában szabályozható, egyrészt sok gépnél van lehetőség a fény erősségének csökkentésére/növelésére, másrészt vannak bizonyos funkcióbeállítási lehetőségek.
A derítő funkciót akkor használjuk, ha világos háttér előtt akarunk fotózni valamit. Pl. egy szobrot vettünk célba, aminek a háttere az ég. Ha az égre mérünk fényt, az szép lesz, de a szoborból csak egy sötét sziluett marad. Ha a szoborra, akkor meg az ég fehéredik ki. Ha ilyenkor derítő vakuzással élünk, akkor az ég is helyesen lesz exponálva, meg a szobor részletei is megjelennek - a kiegészítő szolid vakufény következtében. Ilyenkor a gép egyébként szokásos beállításait (blende, idő) kell használni.
Ha este, sötétben használjuk a vakut, s szeretnénk a hátteret is megörökíteni, használjunk hosszú szinkronidőt. Ekkor a vaku derítő villantása után még sokáig nyitva maradhat a zár, amely a háttér megfelelő világosságú rögzítését teszi lehetővé. Vigyázzunk ilyenkor a berázás veszélyére!
Mozgó tárgyak fotózásánál hosszú szinkronidőt alkalmazva érdemes a "második redőnyre" szinkronizálni, vagyis a vaku villanását az expozíció végére időzíteni. Ekkor természetesebb hatást érhetünk el.
Embereket (vagy állatokat) ábrázoló fotóknál mindenki találkozhatott már a vakuzás másik kellemetlen hatásával: a vörös szem effektussal. Ez annak a következménye, hogy a vaku által megvilágított szembe a tág pupillán keresztül bejut a fény, és megvilágítja a szemgolyó belső, vérerekkel (piros!) átszőtt felületét. Mivel a fényforrás (vaku) és az objektív szinte ugyanott helyezkedik el, így a felvételhez képest épp szemből világítjuk meg szemgolyót, így pont belevilágítunk. Ezen szoktak külső vaku használatával segíteni, ekkor máshonnan érkezhet a fény, mint ahonnan a felvétel készül: el lehet távolítani a vakut a géptől, lehet indirekt (falról, mennyezetről visszavert) fénnyel világítani, stb. Ha ez nincs, marad az utólagos képjavítgatás, de kényelmesebb már a felvételkor elkerülni a nyusziszemeket. Erre a beépített vakunál is vannak lehetőségeink. Egyrészt - ha van - bekapcsolhatjuk a vörösszem csökkentő funkciót a gépen. Ekkor a gép a vaku villanása előtt egy elővillanással összehúzza a célszemélyek pupilláját, így a felvételkori fő villanáskor kevesebb fény jut a szemekbe, kevésbé tükröződik. Jó megoldás lehet egy terelő vagy diffúzor használata is. A terelő lehet akár egy fehér karton- vagy műanyaglapka, amit kb. 45°-ban a vaku elé tartunk, ezzel annak a fényét a mennyezet felé írányítjuk. Ha közeli és világos a mennyezet, akkor az így visszavert fény pont elegendő a személyek megvilágítására. A diffúzor pedig valamilyen szóró közeg, ami a vaku kemény éles fényét kicsit összekuszálja, lágyítja. Ez lehet akár 1-2 réteg papírzsepkendő, amit a villanáskor a vaku elé tartunk. E két utóbbi módszer nem csak a vöröslő vámpírszemeket küszöböli ki, de tompítja a vakus képek kellemetlen erős árnyékait, jobban hasonlít a természetes felvételekhez, arról nem is beszélve, hogy alanyunk sem fog időszakos vakságban szenvedni a szembevakuzás miatt.
További tanács vakuzásnál: mivel a vaku hatásköre nem túl nagy, a közeli dolgokat túl erősen világítja meg, és hamar elfogy a fénye. Ezt vegyük figyelembe a felvétel készítésekor, ne legyen senki/semmi túlságosan közel az előtérben, mert az túl sok fényt fog kapni. Olyan szögből fotózzunk, hogy a témául szolgáló dolgok/személyek kb. azonos távolságra legyenek tőlünk, hogy egyenletes legyen a megvilágításuk. A másik dolog, amire nem árt ügyelni, hogy csillogó dolgok ne legyenek velünk szemben - állatkerti plexifal, üvegajtó, de akár egy szemüveg sem - mert akkor azok durván becsillannak, az üveg mögött lévő dolgok helyett a vaku fénybombája lesz a képen.
A vakuzásnál ne felejtsük el a fehéregyensúlyt vakufényre átállítani!
Összefogalásként: a gépbe szerelt vaku nélkülözhetetlen segédeszköz, de macerás megfelelően használni. Csak akkor használjuk, és akkor is körültekintően, ha tényleg muszáj, inkább természetes körülmények között fotózzunk. Nem kell mindenáron villogtatni - én a magam részéről jót szoktam mosolyogni a stadionokban villogtató sportrajongókon, hiszen naív elképzelés, hogy a vakunk elvilágít több 10 méterre - maximum az előttük ülők fejét sikerülhet ezúton fehér pacává alakítani a képen.

Vakuzási hibák
7.kép Vakuzási hibák

1 - A gépre szerelt vaku a közeli világos ruháról túl sok fényt ver vissza, a szükséges távolságra pedig nem világít el
2 - A közeli háttér miatt a vaku kellemetlen (sőt néha tréfás) árnyékokat vet az alakok mögött
3 - A vaku fénye visszacsillan az üvegfelületről

Néhány szó a felszerelésről

A digitális gépekről annyit jól meg kell jegyezni, hogy a fényképezés alapfeltétele az AKKUMULÁTOR és a KÁRTYA! Ha ezek nincsenek, akkor semmilyen képet nem tudunk hazavinni emlékbe, elindulás előtt mindig ellenőrizzük tehát, rendben vannak-e! (Aksi feltöltve, kártya letöltve.)
A különböző gyártmányok különböző kártyákat használnak (CF, xD, stb.) - ezzel különösebb gond nincs, használjuk a géphez előírtat. A gyártónak sincs túl nagy jelentősége, mivel mozgó alkatrészt nem tartalmaznak a kártyák, viszonylag nehezen tudnak elromlani. Ami lényeges, az a tárkapacitásuk és a sebességük. Árulnak különböző tárkapacitású kártyákat - 256MB, 512MB, 1-2-4-8 stb. GB - ezt célszerű a fényképezési szokásainknak megfelelően választani. Figyelembe kell venni a szokásos fényképezési fájlméretünket, a csattogtatási mentalitásunkat, és nem árt gondolni a hosszabb utakra is, főleg ha nincs pl. laptopunk vagy háttértárunk, amire letöltjük a képeinket útközben. Itt is igaz, hogy egy nagyobb olcsóbb, mint ugyanolyan összkapacitással 2 kisebb. Amire szintén érdemes figyelni, az az írási sebesség. Ha lehet, nagy sebességű kártyát válasszunk, mert bosszantó dolog, amikor sorban és gyorsan szeretnénk fényképezni valamilyen eseményt, de percekig nem tudunk, mert a gépünk el van foglalva az előző képek kiírásával.
Még egy tanács a kártyával kapcsolatban: pár ezer Ft-ért kapható kártyaolvasó, ebből érdemes venni egyet otthonra, mert lényegesen meggyorsítja a képeink számítógépre töltését.
A másik eszköz, ami nem hiányozhat, az akkumulátor. Vannak gépek, amikbe elemet is tehetünk, de nem éri meg, mert sokkal olcsóbb az akkumulátort tölteni, mint mindig elemet venni. (Igaz viszont, hogy vésztartaléknak jól jöhet.) A gépek másik részébe csak meghatározott típusú akkumulátor tehető be eleve. Általános tanács, hogy mindig az előírásnak megfelelő erősségű aksit tegyük a gépbe, ne kísérletezzünk, mert tönkretehetjük a gépet. Ha AA méretű (ún. ceruza) akkumulátort használ a fényképezőgépünk, akkor mindenképp érdemes tartalékot beszereznünk. A NiMH (Nikkel-metál hidrid) akkumulátorokat érdemes havonta egyszer teljesen lemeríteni, majd ezt követően azonnal feltölteni.
Li-ion akkumulátorokra bármikor rátölthetünk, sőt itt nem is javasolt az akkut sokáig üres állapotban hagyni. Amint megérkeztünk a fotózásból, érdemes feltölteni az akkut.
Fotózásra, kirándulásra indulás előtt a tartalék aksit mindig ellenőrizzük, nem felejtettük-e el feltölteni!
Kiegészítő felszerelés nagyon sok minden lehet még: állvány, szűrők, előtétlencsék, egy megfelelő fotóstáska, stb.
Állványra akkor van szükségünk, ha hosszú záridős felvételt akarunk készíteni. Ne felejtsük, ez nem csak az éjszakai felvételekre vonatkozik, teleobjektívnél hosszú záridőnek minősül minden, a fókusztávolság reciprokánál hosszabb idő! Lehetőleg stabil állványt válasszunk, nézzük meg a leírásban, biztosan elbírja-e gépünk súlyát. (Ugyanakkor célszerű a megengedett legkönnyebbet, mert cipelni azért elég fárasztó.)
Szűrőkből sokféle van, UV, skylight, polár, színes szűrők, szürke szűrők, effekt szűrők, stb. Amit érdemes elsősorban fontolóra venni, az az UV szűrő - amit az objektívek frontlencséjének védelmében állandóan a gépen szoktak hagyni (ha baj éri, olcsóbb, mintha a lencse karcolódna meg), és egy jó polárszűrő. Ez utóbbi kiszűri a zavaró csillogásokat, tükröződéseket (vízfelület, üveg, stb.) és az égbolt kékjét, valamint a levelek zöldjét mélyíti el, kiemelhetjük vele a fehér felhőket az égen. Viszont számításba kell venni, hogy jelentősen (többnyire 1,5 Fé-kel) csökkenti a fényerőt. A gépkönyvben megtalálható a gépünk szűrőmérete, ez alapján tudunk vásárolni. (A kisebb kompaktokhoz általában egy adaptergyűrűre is szükség van, mert kisebb az objektív átmérője, mint a szűrőké. Ez egy fémgyűrű, amit a gépre tudunk felcsavarni, a másik fele pedig már olyan nagy, hogy kapható rá szűrő.)
Az előtétlencséket a szűrőkhöz hasonlóan a frontlencse elé kell feltekernünk. Ezek az objektív látószögét módosítják, vagy nagyobb látószöget adva (nagylátószögű előtétek), vagy szűkebb kivágást biztosítva (tele előtlétek). A nagylátószögű előtétek általában 0,6-0,75×-es szorzójúak, vagyis egy 35 mm-nek megfelelő fókusztávolságú optikából pl. 21 mm-est faragnak, míg a tele előtétek 1,5×-2× nagyításúak, tehát egy 200 mm-nek megfelelő fókusztávolságú objektívből pl. 400 mm-nek megfelelő lesz.
A cserélhető objektíves fényképezőgépeknél arra is van lehetőség, hogy a gépváz és az objektív közé helyettünk konverter, ezek jobb minőséget adnak, mint a frontlencse elé tekerhetők, de csak telekonverter létezik ezekből (sajnos a fényerőt jelentősen csökkentik, a nagyításukkal megegyező mértékben).
Ezek a gépek azért nem olyan olcsók, hogy csak úgy mindenféle védelem nélkül hurcoljuk magunkkal, célszerű egy megfelelő fotóstáska beszerzése is. Ezek speciálisan bélelt, általában esőálló, belül sok rekesszel rendelkező táskák, amit a legkülönfélébb méretben és típusban lehet venni, válltáska vagy hátizsák kivitelben. Jó, ha olyat választunk, amibe minden felszerelésünk (gép, szűrők, aksi, de hosszabb útra akár a töltő és a kártyaolvasó is) kényelmesen belefér, így minden egy helyen könnyen megtalálható.
Forrás:ultramarin

Vissza a kezdőlapra