A fényképezés alapfolyamata
 
 
A fotokémia olyan vegyi folyamatokkal foglalkozik, amelyek a fény és más sugárzások hatására jönnek létre, ill. azokkal kapcsolatban vannak. Ilyen folyamat során válik ki az ezüst-bromidból a fény hatására fémezüst. Csak az a fény okoz változást a fényérzékeny rendszerben, amelyet a rendszer elnyel.
A fényérzékeny ezüstsók közül az ezüstnek a haloidokkal képzett vegyületei a legfontosabbak (ezüst-bromid, ezüst-klorid, ezüst-jodid). Ezek a vegyületek vízben igen nehezen oldódnak, szemcsefinomságuk jól szabályozható és zselatinban elosztva alkalmasak arra, hogy az adagolt fény minőségének és mennyiségének megfelelő kémiai változást szenvedjenek.
Az ezüst-haloidoknak fémezüstté való redukálását a fény indítja meg (exponáló fény), ezt a folyamatot elősegítik az ezüst-haloid szemcsék kialakításánál (a fotóemulzió készítésénél) képződött, ún. érlelési csírák. A redukálás befejezése előhívással megy végbe, az előhívási faktorok kellő megválasztásával a kémiai redukálás is szabályozható.
 
 
A fényérzékeny anyagok előállítása
 
 
A fotográfia kezdeti eljárásainál a fotópapír fényérzékeny alapanyaga ezüst-klorid (AgCl) volt és fény hatására alakult ki közvetlenül a kép. Újabban az ezüst-bromid (AgBr) a fő alapanyag: a képet nem a fény alakítja ki teljesen, a fény által csak megindított folyamat befejezése történik kémiai reakcióval (redukálással).
A fotográfiai emulziók hordozón (papír, film, üveg, stb.) kerülnek forgalomba. A fényérzékeny réteg szuszpenzió (emulzió) alakjában tartalmazza a képképzéshez szükséges ezüst-bromidot vagy ezüst-kloridot. Az ezüst-haloint zselatinban oldva tartalmazza az emulzió.
 
Az exponálás kémiája
 
A megvilágítás során a fényérzékeny anyagban a fény hatására a fotoemulzióban lévő ezüst-haliod szemcsékben apró, mikroszkóppal sem látható ezüstcsírák keletkeznek. A megvilágítás hatására kialakul egy rejtett (latens) kép, melynek feladata, hogy megindítsa az ún. előhívási folyamatot, melynek során azok a szemcsék, melyek részt vesznek a latens kép kialakításában fém-ezüstté alakulnak át.
 
 
A fekete-fehér kidolgozás kémiája és vegyszerei
 
A kidolgozás első fázisa az előhívás, melynek folyamán a latens képből látható képet készítünk. Az előhívási folyamat kémiailag az ezüst-haloid kristályok ezüstionjainak fémezüstté redukálása: Ag++e-=Ag. Az egyenletben a folyamathoz szükséges elektront az előhívó hatóanyaga adja, az ezüstöt az előhívandó szemcse. Az előhívóoldat általában híg vizes oldat, mely két részből áll: a redukálószerből, mely az előhívást végzi és a komponensekből, melyek a hatóanyag redukáló energiáját irányítják. Kémiai szempontból az előhívó anyagok két csoportba sorolhatók: szerves előhívók (benzol származékok C6H6-) és szervetlen előhívók (vassók, rézsók, vanádiumsók, hidrogén-peroxid, stb). Az előhívó anyagoknak a következő tulajdonságokkal kell rendelkezniük:

    • A hatóanyag könnyen oldható legyen. Az oldószer általában a víz.
    • A hatóanyaggal készített oldat eltartható legyen.
    • Ne legyen színező hatása.
    • Kis pH változásra ne legyen nagy a hívóenergia változása.
    • Ne legyen toxikus, vagyis sem belélegezve, sem bőrön keresztül ne legyen mérgező hatású.
    • Legyen olcsó, kereskedelemben megvásárolható.

Az előhívó oldatban az előhívó hatóanyagon kívül más vegyszerek is vannak, melyeket kémiai tulajdonságaik, felhasználási céljuk szerint az alábbi módon lehet csoportosítani:

    • tartósítóanyagok, melyek feladata az autooxidáció megszüntetése, az indukciós szakasz csökkentése, ezüst-haloid oldás.
    • lúgosító-, vagy gyorsítóanyagok, melyek az előhívóban felszabadítják a hatóanyagot só formájából, beállítják az oldat pH értékét és állandósítják azt.
    • lassító-fátyolgátló anyagok, melyek csökkentik az előhívóion hatékonyságát, így biztosítva az előhívott kép fátyolmentességét.
    • különleges adalékok, például: stabilizátorok, duzzadásgátlók, nedvesítők, dezinficiálóanyagok, érzéketlenítők, cserzőadalékok.

A megfelelő fotográfiai kép kialakulása után az előhívási folyamatot meg kell szakítani. Ennek legegyszerűbb módja az előhívott fotóanyag vízzel történő öblítése. Az előhívó nyomait azonban gondosan el kell távolítani, ellenkező esetben az emulziós rétegben maradó vegyszer utánhívást okoz. Erre a célra a megszakítóoldat szolgál, mely gyengén savas hatásával megszünteti az előhívó lúgosságát, meggátolja az utánhívást. Gyakran a 2%-os ecetsavoldatot használják erre a célra.
A kidolgozás harmadik lépése a rögzítés - idegen szóval a fixálás - melynek célja az előhívás után a fényérzékeny rétegben maradt, képalkotásban részt nem vett ezüst-halogenid szemcsék kioldása, és ezzel a fotóanyag fényérzékenységének megszüntetése. Leggyakrabban erre a célra a nátrium-tioszulfátot (fixírsó) használják. A rögzítési folyamat három lépésben történik:

    • A rögzítőoldat behatol (bediffundál) a zselatinos rétegbe.
    • A rögzítő vegyszer kémiai reakcióba lép a képalkotásban részt nem vett ezüst-haloidokkal és komplex vegyületet létesít.
    • A komplex vegyületek a rögzítést követő mosás segítségével kidiffundálnak a zselatinból.

A színesfényképezés alapjai
 
A színesfényképezés kialakulását két felfedezés készítette elő. A. Miethe és A. Traube 1903-ban felismerte, hogy az eredetileg csak kék fényre érzékeny ezüst-halogenid anyagok bizonyos vegyületek segítségével a vörös és a zöld fényre is érzékenyíthetők, valamint Maxwell angol fizikus 1885-ben megállapította, hogy minden színárnyalat kikeverhető három jól megválasztott alapszínből.
A színesfotográfiai eljárások lényege a színbontás. Minden esetben három színkivonatra van szükség, melyek a lefényképezendő tárgynak három alapszíntartalmát adják vissza. A színkeverésnek két módon történhet: additív vagy szubsztraktív eljárással. Ma csak a szubsztraktív eljárást alkalmazzák. Ennek az eljárásnak a részképei sárga, bíbor és zöldeskék színűek. Ezek a részképek szűrőként működnek és a látható fénytartomány egy-egy harmadát különböző mértékben nyelik el. A sárgaszűrő a kék színt, a bíborszűrő a zöld színt, a kékeszöld pedig a vörös színt nyeli el.
A színesnyersanyagok legnagyobb része úgy készül, hogy a szubsztraktív alapszíneknek megfelelő színképzőket három rétegben helyezik el a fényérzékeny ezüst-halogeniddel együtt, és csak a színeselőhívás után alakul ki az egyes rétegekben az expozíciótól függően a színes kép. Az expozíció után a filmet a színhívóban hívjuk elő. Mindegyik alapszín a neki megfelelő kiegészítő színt hozza létre az egyes rétegekben: a kék fény a sárgát, a zöld a bíbort és a vörös a kékeszöldet. Ezt a színesnegatívot átmásoljuk hasonló szerkezetű színespozitív anyagra és így az eredeti tárgy valódi színeit kapjuk, mivel mindegyik réteg színezéke az egyik alapszínt nyeli el a másolófényből, ennek következtében a pozitívanyagnak két másik rétegében kialakuló színezék együtt adja azt a színt, amely a negatívot expozíciókor érte. Pl. a vörös tárgy a negatívon kékeszöld lesz, a másolófényből ez elnyeli a vörös sugarakat, de átengedi a kék és a zöld sugarakat, ami a kékérzékeny rétegben sárga színt, a zöldérzékeny rétegben pedig bíbor színt eredményez, mely kettő együtt a kiinduló vörös színt adja.
 
 
A színeskidolgozás kémiája és vegyszerei
 
A színeskidolgozás feladata az, hogy a három rétegben levő latens képet színes képpé alakítsa. A színképzés két lépcsőben megy végbe:

    • Az exponált helyeken az előhívó hatóanyag hatására az ezüst-halogenid fémezüstté alakul. A folyamat során a hatóanyagból oxidációs termék keletkezik. Ez a folyamat lényegében megegyezik a fekete-fehér hívással.
    • A hatóanyag oxidációs terméke a keletkezés pillanatában a legközelebb levő színképző molekulával lép kapcsolatba, így kialakul a megfelelő színezék. Ez a folyamat mindhárom rétegben végbemegy.

A színeskidolgozás több munkamenetből áll: a színeselőhívás során hívjuk elő az ezüstképet és a színezékképet. A hívás az esetleges utánhívóban folytatódik, ill. a megszakítófürdőben fejeződik be. A halványítási szakaszban az ezüstképet átalakítjuk ezüst-halogeniddé és a rögzítésnél oldhatóvá tesszük a már felesleges ezüst-halogenideket. A mosás után már csak a színezékkép marad a fotóanyagban.


 A fényképészet alkalmazási területei
 
 
Műtermi fényképezés
A korszerű és specializált fotóstúdiókban a munka a zavaró környezeti hatások nélkül bármilyen időben, évszakban és napszakban elvégezhető. A felvételhez szükséges összes körülmény, anyag és segédeszköz itt van leginkább biztosítva.
Az egyes műtermek szűkebb szakterületükön a bútor, a divat, a tárgy- és a reklámfotográfia területén igyekeznek jó hírnévre szert tenni, így a szűk profil ellenére is biztosítani tudják munkával való ellátottságukat.
 
 
A tárgyfényképezés
A műtermi tárgyfényképezés a tárgyak nagysága, ill. ezzel összefüggően a felvételtechnika és felszerelések alapján három, egymástól különböző technikára különül:

    • nagyméretű tárgyak lefényképezése (gépkocsi, bútor, gépek, stb.),
    • közepes méretű tárgyak lefényképezése (műszaki cikkek, ruházat, stb.),
    • kis méretű tárgyak közelfényképezése (makro- vagy lupefény-képezés, az 1:1 méretarányhoz közel.).

A reprodukció
A síkfelületek fényképezését a stúdiómunkában reprodukálásnak nevezzük. Nem szakfényképezési feladat az iratmásolás, mikrofilm, a nyomdai fényképezés és még számos olyan műszaki feladat, amely más iparághoz tartozik. A reprodukciós fényképezés legnehezebb feladata festmények, freskók, sík felületű műtárgyak fotografálása. Ezeket a felvételeket nagyméretű műszaki fényképezőgéppel, függőleges tárgyhelyzetben készítjük.
A személyfényképezés
A műtermi személyfényképezés műszaki háttere, a műterem követelményei szerényebbek és kevésbé fontosak mint a tárgyfényképezésé. A személy- vagy portréfényképezésnél az emberi szempontok az elsődlegesek:

  1. Döntő a fényképész személyisége. Csak a megfelelő egyéniség tud a modellek széles skálájával olyan kapcsolatokat teremteni, amely az igazi portré alapja.
  2. A művészeti anatómiai ismeretek a fentivel egyenrangúak. A személyfényképezéssel foglalkozóknak jól kell ismernie a látszati-esztétikai, formai kérdéseket.
  3. A fényképész és a modell együttműködése nyomán jön létre a kép, melyben mindkettőjük ízlésének nagy szerepe van. A fényképész-szolgáltatásoknál különösen kényes "szépítési" határokon belül a felvétel akkor jó, ha a külsőségekkel a belső tartalmat, a személyiség megörökítését szolgáljuk.

A fenti szempontoktól függve a személyfényképezésnek két elkülönülő műfaja van:

    • arckép vagy képmás, amely csak külsőségekkel fogalmaz (lehet egész alakos felvétel is, több személy is ábrázolhat, vagy szűkebb kivágásokat mutathat);
    • portré, ahol a kép, az egész ember belső tartalmát, személyiségét tükrözi.

Épületfényképezés
Az épületfotókat három kategóriába lehet sorolni (Lucien Hervé: Építészet és fénykép):

    • a legjellemzőbb részletet (homlokzatot) kiemelő, valósághű ábrázolással minél kellemesebb hatást keltő fotó;
    • az épület környezetét dekorációként felhasználó, a figyelmet az épületről elterelő fotó;
    • az épület által ébresztett érzelmek közvetítésére, az építész szándékainak megértésére és szubjektív tolmácsolására vállalkozó fénykép.

Az épületek alapvető jellemzői, amelyeket a fényképen is meg kell jeleníteni: a kor (stílus), a hely (a környezeti harmónia, a helyi stílus), az alkotóművész egyéni ízlése, stílusjegyei.
Az épületfotók általában háromféle igénnyel készülnek:

    • az amatőr vagy riportgéppel készített emlékkép, ill. képes híranyag;
    • művészfotó épületekről, ahol az objektumok szerepe másodlagos;
    • mérnöki szemléletű műszaki épületfénykép, amely szerencsés esetben magán viseli a Lucien Hervé által megfogalmazott művészi kívánalmakat is.

A természetfényképezés
A szabad természet sokrétű jelenségei igen változatos feladatot adnak a fényképésznek. Nagyobb kiterjedésű természeti részlet a tájkép tárgya, kisebb részletei a növényfényképezés körébe tartoznak. A helyhez nem kötött, különböző körülmények között élő állatok fényképezését is ide sorolhatjuk.
Tájképek készítése
A földfelület változatos tájai jellegük szerint több csoportba sorolhatók. Ezeket nem lehet határozottan elválasztani, de fő jellemzőjük szerint megkülönböztethetjük az alföldi, a hegyvidéki és a vízparti tájakat. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy valamely kiválasztott táj jellege és hangulata a különböző évszakokban teljesen megváltozik.
A növényfelvételek
Növények dokumentációs fényképezéséhez alapos növénytani ismeretek szükségesek. Csak ezek alapján ismerhetjük fel és emelhetjük ki a képen az egyes növények, kisebb növénytársulások tulajdonságait. Egyéb felvételeken a növényeket, virágokat a képkialakítás szempontjai szerint vonjuk be az ábrázolásba, gyakran csak díszítő elemeknek.
Az állatfényképezés
A különféle állatok fényképezése többoldalú tevékenységet jelent. Nemcsak az állatok nagyságának, alakjának külsejének jellemző sajátosságait kell megfigyelni, hanem magatartásukra is ügyelni kell. Sokszor pedig az a fontos, hogy a fényképező közelébe kerülő állatok megfelelő bánásmódban részesüljenek. Az erőszakoskodás helyett többre jutunk a türelmes, trükkös barátkozással.
A víz alatti fényképezés
A természet nehezen megközelíthető része a tengerek és más állóvizek mélységének növény- és állatvilága. Fényképezéséhez vízbe kell merülni, ezért különleges öltözék és felszerelés szükséges. A védőruha elsősorban a víz hőhatását csökkenti de a szabad mozgást gátolja, ezért melegebb vízben elegendő a fejrész is. A nehézségek ellenére a víz alatti fényképezés igen hasznos segédeszköze a tudományos kutatásnak, a növények és állatok tanulmányozásának, a régészeti és műszaki vizsgálatoknak.
 
 
Személyfényképezés természetes környezetben
Műtermi személyfelvételek során az egyéneket számukra idegen helyen, mindennapi elfoglaltságukból kiemelve fényképezzük. Az életet a képen jobban érzékeltethetjük, ha az embereket a szabadban, munkahelyükön vagy otthoni környezetükben fényképezzük.
Egyének fényképezése
A személyiség jellemzésére legjobban a mindennapi élet körülményei között készített felvételek az alkalmasak. Nem jelentkeznek gátlások, a modell fesztelenül mozog, magatartásában őszintén nyilvánul meg az egyénisége. Az ilyen felvételt ezért jellemképnek is nevezik.
Emberi közösségek fényképezése
Az emberi közösségről, több egyén egymáshoz tartozásáról készülő felvételek közé tartoznak a hagyományos szabadtéri csoportképek is. Dokumentációs jellegűek, alkalmasak arra, hogy a nézők emlékezetében, az arcképtáblázathoz hasonlóan, felidézzék azok arcvonásait és testtartását, akikkel együtt ugyanazon közösségbe tartoznak. Ezekkel kapcsolatban a képkialakítási tevékenység többnyire csak a világítási viszonyok kihasználására és kisebb elrendezésre szorítkozik.
 
 
Eseményfényképezés
Az ember fényképezésének alapja a portré. A személyiség megörökítésének lehetőségei ezen messze túlnőnek. Az ember belső énjét, jellemét, gondolatvilágát, egész környezetével, munkájával, tevékenységével kell megörökíteni. Így jön létre az eseményfényképezés, mely tehát az emberi cselekvéseket, a környezet és a társadalom viszonyát, az ember szociális lényének kereteit örökíti meg.
A riport
Felvételtechnikai szempontból minden műtermen kívül készített eseményfelvétel riport. Képi eszközökkel rögzített információ, ahol a szöveg csak alárendelt szerepet játszik. A részterületek sokaságából a következőket emeljük ki:

    • Az illusztráció. A szöveges riport illusztrációja képes híranyag, amely csak a kísérő szöveggel teljes és érthető.
    • A társadalmi események fényképezése. Az ember életében a születéstől a halálig vannak kiemelkedő események, amelyek megörökítése szinte egyidős a fényképezéssel. A fényképészipar szolgáltató tevékenysége napjainkban egyre inkább tolódik a lakossági riportfényképezés felé.
    • A sajtófotó és politikai riport. A riport tükrözi az alkotó politikai, etikai ítéletét, s gondolatain túl fokozott érzelmi hatást is kiválthat a nézőből, ezért művészi rangra is emelkedhet. Ez a valódi fotoriport kiszorítja a képes sajtó területéről a közömbösen regisztráló, csak primer látványt rögzítő illusztrációt.
    • A sport fényképezés. Ez a riporteri munka egyik leglátványosabb területe. A munka eredményessége nem túl hízelgő: sok száz, ezer kép közül alig akad néhány újszerű, valódi riport jellegű felvétel, művészi alkotás pedig ennél is kevesebb. Nagyon fontos a kép készítőjének tartalmi ismerete. Világviszonylatban ma már nem ritka a felsőfokú testnevelési végzettségű fotoriporter. Mások kiváló sportolók, sportedzők voltak. Legapróbb összetevőiben ismerik egy-egy adott sport lényegét, technikáját, szabályait.

A divatfényképezés
Az alkalmazott fotográfiában a divatfényképeknek a legszélesebb rétegek ízlését kell kielégíteni. A tartalom és a forma egysége rendkívül változatos stílusú, technikájú divatképeket kíván világszerte, egyre gyorsuló ütemben.
A fotóetűd és a képsorozat
A riport- és eseményfényképezés határterületeihez tartoznak az életképek, a munkaképek, a szabad időben tevékenykedő ember ábrázolása otthonában, családja körében. A fotóetűd és a képsorozat (esetleg hangosított diasorozat, diaporáma) a fényképezés eszközeivel, de a film formanyelvéhez közelítve fejezi ki mondanivalóját. Általános szabály, hogy ne erőltetve kelljen logikai, dramaturgiai kapcsolatot keresni egy sorozatban. Ha ez megvan, akkor már mindegy, hogy változatos plánokkal (képkivágásokkal) vagy monoton szerkesztéssel igyekszik a sorozat a tartalom és forma egységét megvalósítani.

Vissza a kezdőlapra